Tisztelt Látogató!
Megtisztelő figyelmét előre is megköszönve, engedje meg, hogy fiatal cégemet bemutassam, és figyelmébe ajánljam szolgáltatói tevékenységeinket.
A SÓSTÓTARG KFT. Nyíregyházi székhellyel fő tevékenységeként targoncák szervizelését, javítását, felújítását választotta. Ebben nem kis szerepe van személyem több évtizedre visszanyúló gépszerelői tapasztalatának, melyet a szakmaszeretet okán hobbiként is űztem. Ide tartoztak motorok és gépek, berendezések javításai, szét- és összeszerelése, hibafeltárása. Mindezek mellett tanulmányaim idején (1987!) szakmámban akkoriban még nagy szerepet kaptak a hidraulikus rendszerek felépítésének, működésének, hibaelhárításának, a gépek- berendezések teljes körű ismeretanyagának elsajátításai. Természetesen targoncákkal is találkoztam ez idő alatt. 12 évig dolgoztam egy nagyvállalat targoncavezetőjeként, ahol a targoncák hibalehetőségeivel, típushibáival hamar szembesültem és javításukban munkakörömtől függetlenül tevékenyen rész vettem. Később hivatásszerűen is foglalkoztam targoncák szervizelésével és javításával az elmúlt néhány évben.
Önálló cég alapításáról néhány éve határoztam, miután saját elképzeléseimet, szaktudásomat tapasztalataimat, anyag- alkatrész ismeretemet hatékonyabban vélem kihasználni így, mind a saját munkavégzésem, mind a targoncákat üzemeltető ügyfelek megelégedettségének tekintetében.
Ezt az elhatározást cégünk mottójává tettük, amely a továbbiakban is határozott elvünk:
"A SÓSTÓTARG KFT. azzal a kifejezett céllal alakult, hogy olyan szolgáltatást jelenítsen meg a piacon, amely etalont nyújt a gép-szerviz kifejezésre."
Fő szempontoknak tartom az ügyfelekkel történő szakszerű, részletes kommunikációt, a széleskörű tájékoztatást és nem utolsó sorban a szakszerű munkavégzést, minőségi szerszámhasználatot és alkatrész felhasználást.
Rugalmas hozzáállással a hibafeltárás mielőbbi (24 órán belül!) elvégzését, plusz szolgáltatások nyújtását a speciális tevékenységet végző cégek, hagyományos munkaidőn túli, vagy munkanapokon kívüli kiszolgálásával.
Lokálpatrióta személettel kedvezményt nyújtok a helyi cégek tekintetében, a Nyíregyháza és 10 km-es vonzáskörzetén belüli díjtalan kiszállási, és díjtalan útdíj engedménnyel.
Továbbá lehetőséget nyújtok minden érdeklődőnek, hogy szakmai segítségemmel támogassam minden olyan javítási, állapotfelmérési, értékmegállapítási kérdésben, amelyben segítséget kérnek.
Remélem ez a rövid ismertető elegendő volt ahhoz, hogy érdeklődésére számíthassak, így hamarosan egy hosszú távú együttműködés veheti kezdetét az Ön cége és a SÓSTÓTARG KFT. között.
Legyen Ön is a mi ügyfelünk!
Üdvözlettel: Madár István
Targonca bérbeadása:
2021. májusától targonca bérbeadásával bővült tevékenységünk. A targoncák száma, és típusai változnak, attól függően, hogy a bérelt targoncát végül megvásárolta-e ügyfelünk, mint ahogy az már előfordult. Jelenleg bérelhető targoncánk: 1,5 tonna teherbírású, gázüzemű, oldalmozgatóval ellátott, mely 2022. 04.07.-ig bérleti szerződésben van. Bérlésére 2022.04.08-tól van lehetőség. (Igény esetén mindenképpen érdeklődjön, tervben van újabb targoncák vásárlása, és bérletbe állítása.)
A targoncák rövidebb és hosszabb időtartamra is bérelhetők.
A targoncák specifikációiról és egyéb tudnivalókról a 2022.02.08.-án frissített tartalomban olvashat, itt a weboldalon, melynek elérése: Kezdőlap/Galéria/Bérelhető targonca 2022.
Targoncák javítása:
Hibafeltárást követően azonnal (hibafeltárási díj felszámítása nélkül), vagy speciális alkatrész beépítésének szüksége esetén alkatrészrendelés-beérkezésétől függően, illetve még üzemképes targonca esetén ügyfél kérésére egy másik egyeztetett időpontvan (hibafeltárási díj számításával)
Targonca állapotfelmérése több okból lehet szükséges. Targonca vásárlás előtt a vevő szakmai beszámolót kér a kiválasztott gép állapotáról, felszereltségéről, hiányosságairól, sőt ezek helyreállításának, javításának költségeiről. Ez egy igen komoly, dokumentációval alátámasztott műszaki adat-állapot bemutatás, valamint egy részletes árajánlat, anyag-alkatrész felhasználásról, javítási díjról.
Más esetben, meglévő gép értékesítése előtt érdemes állapotfelmérést végezni, a forgalmi érték meghatározásához.
Utoljára pedig, meglévő, ám rossz állapotban, lévő gép felmérése válik szükségessé, a tekintetben, hogy az üzemképes állapotba történő helyreállítása milyen költséggel járna, és az arányban áll-e a gép összértékét, további használhatóságát, vagy értékesítését tekintve.
Márkafüggetlen targoncaszervizzel kapcsolatos teljes alkatrészpaletta.
Jobs : 0
Forklifts: 0 Machines
Attachments: 0 Machines
Aerial work platforms: 0 Machines
Cleaning machines: 0 Machines
Batteries: 0 Machines
Chargers: 0 Machines
Lifting Masts: 0 Machines
Parts: 0 Machines